Ma sokkszerű élményben volt részem. A Médiatanács Médiatudományi Intézete áldott, békés karácsonyt, és sikerekben gazdag új évet kívánt nekem, személy szerint, a privát e-mail címemre küldve a képeslapot. Igazán nem kellett volna, és valóban önzetlen dolog volt tőlük: ha kívánságuk teljesül, és az én új évem sikerekben gazdag lesz, az nem biztos, hogy számukra is felhőtlen örömet jelent.
De nem csak én kaptam karácsonyi üdvözletet, hanem a Klubrádió is. Mint a közleményükből kiderül, a Médiatanács 2012. december 19-én, szerdán délután fél ötkor a Magyar Posta mellőzésével, futár segítségével kézbesített számukra egy határozatot, amely eredménytelennek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla által korábban jogerősen eredményesnek ítélt 95.3 MHz frekvencia pályázatot.
Akit érdekel, és már bevette a vérnyomáscsökkentőjét, korábbi bejegyzéseinkből (itt, itt és itt) nyomon követheti a követhetetlent, azt a szégyenletes macska-egér játékot, amelyet a médiahatóság űz kiválasztott ügyfelével. Azt hittem, hogy erről a csontról már nem lehet többet lerágni. Persze tévedtem – a csont a régi, de új versenyző látott neki.
Itt és most merőben új szereplővel ismerkedhetünk meg: az ügyészséggel. A Médiatanács ugyanis végképp kifogyott az ötletekből, és végső médiatanácstalanságában segítségül hívott egy másik hatóságot is gigászi küzdelméhez. Ahelyett, hogy az új eljárásban a bíróság iránymutatásának megfelelően elbírálta volna végre a pályázatot (belátom, ez nem volt opció, hiszen akkor a Klubrádiónak kellett volna ítélni a frekvenciát), írásban megkereste az ügyészséget (of all people) némi iránymutatás végett.
Hogy a Médiatanács miket ír, és kinek, azt már régóta nem jegyezzük igazán, merthogy mindenkinek mindenfélét. De hogy az ügyészség miért állt oda osztozni a szégyenben, amikor a leghalványabb hatásköre sincs az ügyben, az számomra rejtély.
Mindenesetre a Fővárosi Főügyészség megtette a szívességet a Médiatanácsnak, és – szóvivője szerint – megállapította, hogy „a Klubrádió által használt budapesti 95,3 MHz-es frekvenciára az ítélőtábla által megfogalmazott alaki követelményeknek a benyújtott pályázatok egyike sem felelt meg, így a Klubrádió pályázata sem”.
A Médiatanács ezt látván megnyugodott, és karácsonyi ajándékként a bíróság végzésével szembemenve a bíróság által eredményesnek mondott pályázatot eredménytelennek hirdette ki.
Számomra – és feltételezem, hogy tanult jogász kollégáim számára is – nóvum, hogy nem a bíróság, hanem az ügyészség írja (át) az ítéletet, de belátom, magam az ortodox jogi megközelítés talaján állok.
Ezen újabb einstand láttán – gondolom – a Pásztorok örvendeznek, a kisded azonban – ha szabad ezt a metaforát egy csecsemőhöz képest túlkoros rádióra alkalmaznom – csendesen fuldoklik jászolában.
Boldog karácsonyt mindenkinek!