Annyira szép közleményt találtam ma, hogy gondoltam, megosztom ezt a gyöngyszemet másokkal is. Az történt ugyanis, hogy a Médiatanács végre megadta magát a jogi tényeknek, és mindössze négy elmarasztaló bírósági döntés után végre győztesnek hirdette ki a Klubrádiót a 95,3 MHz-es budapesti körzeti rádiófrekvencia pályázatán.
Ezt a megalázó vereséget azonban a Médiatanács – talán még bízva a tegnapi fehér füst kábító hatásában – úgy próbálja eladni, mintha ő maga nem legfőbb akadálya, de egyenesen motorja lett volna az igazság érvényre jutásának.
Hogy teljes kontextusában megértsük a közleményüket, az alábbiakban megkísérlem a magam módján lefordítani emberi nyelvre annak mögöttes tartalmát. A kiadott közlemény szövegét idézőjel nélkül, dőlt betűkkel jelzem.
Érdemes volt a jogállami utat végigjárni - Továbbra is folyamatosan sugározhat a Klubrádió a 95.3 MHz-es frekvencián
Ne örüjjé, vaze! Igaz, hogy most mi szívunk, de eddig benneteket szívattunk, és az nektek többe van.
A Budapest 95,3 MHz-es frekvenciapályázat körül kialakult összetett jogvitát a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság március 5-ei döntése mindenki számára megnyugtató jogállami döntéssel zárta le.
Ennyi elmarasztaló bírósági döntés után nem nagyon tudunk már mit csinálni, ezért most megpróbáljuk rátok kenni az ügyet.
A médiatanács számos alkalommal adott hangot annak, hogy bízik az ügy minden fél részére kielégítő és kétségbevonhatatlan jogállami megoldásában és mindaddig, amíg ez várat magára, folyamatosan biztosítja a Klubrádió működését. Erre tekintettel a tanács eddig pontosan 14 alkalommal hosszabbította meg a rádió működési engedélyét, amely mostantól új, állandó szerződés keretében folytathatja eddig is zavartalan műsorszolgáltatását.
Hehe… mivel eddig csak ideiglenesben sugározhattatok, ki kellett perkálnotok a teljes összeget, míg a többi rádiónak, akik állandó frekin voltak, alaposan lecsökkentettük a díjat…
Mint ismeretes, a Médiatanács a Budapest 95,3 MHz körzeti rádiós médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jelleggel történő hasznosítására kiírt pályázati eljárása végén a legjobb ajánlatot tevő Autórádiót hirdette ki nyertesnek, míg a Klubrádió a második helyezést érte el pályázatával.
Mi megpróbáltunk mindent... Eleve úgy írtuk ki a pályázatot, hogy ne nagyon tudjon a Klubrádió indulni, a végén addig sakkoztunk, amíg egy ponttal így is lemaradt. Ezek a hülyék az Autórádiónál azonban azt se tudják, mi a cégszerű aláírás, ezért persze kiestek…
A sokáig feloldhatatlannak tűnő, összetett jogvita azért alakult ki, mert a Klubrádió – élve az új médiatörvényben biztosított jogával – a közigazgatási bíróságon támadta meg a nyertes pályázatát. Ezzel összefüggésben arra is érdemes emlékeztetni, hogy a régi médiatörvény nem nyújtott ilyen típusú fellebbezési lehetőséget a pályázók számára, így nem is alakulhatott ki az ilyen viták világos, gyors, egyszerű és egyértelmű rendezését lehetővé tévő jogállami gyakorlat.
Ti vagytok a hibásak, köcsögök, minek ugráltatok annyit! Nem kellene folyton bíróságra szaladgálni!
A bíróság Autórádiót érintő döntése következtében szokatlan jogi helyzet állt elő, lévén egyszerre vált bizonytalanná a pályázati eljárás eredményessége és érvényessége. Mivel azonban a frekvenciapályázatokon csak minden kétséget kizáróan érvényes és eredményes pályázati eljárás után lehet nyertest hirdetni, a felek számára nem maradt más lehetőség, mint végigjárni azt a jogállami utat, amelyet egy minden kétséget kizáró és senki által nem vitatható bírósági döntés zár le.
Ezt jól megkevertük, mi? A végén már mi se tudtuk, hogyan lehet eredménytelen a pályázat, ha egyszer van érvényes pályamű, vagy fordítva volt?
Ez a döntés a múlt héten megszületett. A bíróság egyértelműen kimondta, hogy a pályázati eljárásban egyetlen pályázó van, a Klubrádió, és a pályázat eredményes.
Próbáltuk persze ezt is letagadni, de leszóltak a központból, hogy hagyjuk az egészet a fenébe….
Ezt követően a Médiatanács haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy kihirdesse a bírósági határozatokkal összhangban érvényesnek és eredményesnek minősített pályázat nyertesét. A Médiatanács ezzel kapcsolatos határozatát a szokott rend szerint juttatja el a bírósági döntésekkel összhangban nyertessé vált rádiót működtető médiavállalkozáshoz.
Már kiírtunk egy tendert kutyaszán-postára, kis kerülővel megy Norvégia felé, de az év végéig talán biztosan meg is kapjátok a határozatot, aztán hadd szóljon… oppá, ez nem a mi szövegünk volt!