Kicsit megkésettnek tűnik egy májusi határozaton augusztus elsején elmerengeni – mit csináljak, egyrészt most került a kezembe, másrészt éppen a napokban lett aktuális.
2011. május 18-án a szokásos egyhangú szavazással határozatot hozott a Médiatanács, amelyben jóváhagyást adott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) egy titokzatos kötelezettségvállalásához. A határozatból nem derül ki, hogy mekkora volumenű a kötelezettségvállalás, de még annak a célja sem. Sőt, a végére gondos kezek odaírták, hogy „a határozat indokolása üzleti titkokat tartalmaz”.
Mi lehetett ez a titokzatos kötelezettségvállalás? A határozat hivatkozik a médiatörvény 136.§ (10) bekezdésére. Eszerint az „Alap pénzügyi forrásainak és nyilvántartásaiban szereplő eszközeinek a támogatáspolitikában, illetve éves tervben nem szereplő felhasználásához, illetve az ezek terhére történő, a támogatáspolitikában, illetve éves tervben nem szereplő kötelezettségvállaláshoz” a Médiatanács előzetes jóváhagyása szükséges. Nyilván valami teljesen váratlan és tervezhetetlen dologról lehetett szó, gondolnánk.
Amihez ez a kötelezettségvállalás kellett, az sem váratlannak, sem tervezhetetlennek nem nevezhető – régóta köztudott volt, hogy az új kormányzat valamit kezdeni akar a dologgal.
A Médiatanács május 18-i ülésének jegyzőkönyvéből – amely tartalmát tekintve legfeljebb emlékeztetőnek minősülhet csak – kiderül ugyanis, hogy a titokzatos határozat, azaz a kötelezettségvállalás az MTV Zrt. székházára vonatkozott. A jegyzőkönyv szerint a 7. napirendi pont tárgyalása során a székházzal kapcsolatban többen „kérdéseket fogalmaztak meg, illetve ismertették álláspontjukat annak bérleti szerződésével kapcsolatban.” Ennyi, slusz.
Július 28-án adott aztán hírt az MTI arról, hogy „Az MTVA megvásárolhatja a Kunigunda úti gyártóbázist”, ami alatt persze nemcsak a gyártóbázis, hanem a teljes székház is értendő. A szóvivői tájékoztató szerint vételi jog (opció) kikötésére került sor.
Azt én már most nem is forszíroznám, hogy egy hatósági döntés indokolása miként képezhet üzleti titkot. Azt sem, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hogyan lényegült át elkülönült pénzalapból gazdálkodó szervezetté (a legújabb médiatörvény-módosítás szerint immár jogilag is). Azt sem firtatom, hogy mik a tervei az Alapnak a megszerzendő ingatlannal, egymaga gyárt-e ott műsorokat (igen), vagy néha odaengedi azért a Magyar Televíziót is (nem, talán).
Nem gondolom azonban, hogy a szerződés a hatályos törvények alapján üzleti titkot képezne (hát persze, hogy nem*). Ezért aztán volna néhány kérdésem:
- Mennyibe került magának a vételi jognak a kikötése?
- Mennyi időre kötötték ki az opciót?
- Az opciós szerződés szerint mekkora vételáron és milyen feltételekkel jogosult az MTVA megvenni a székházat és gyártóbázist?
- Mikor hozza nyilvánosságra a Médiatanács vagy az Alap azokat a közérdekű adatokat, amelyekből az adófizetők is megtudhatják, mire költik el a pénzüket?
*Ptk. 81.§ (3) Nem minősül üzleti titoknak az állami és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai közösségi támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.