Érdeklődve olvastam ma a Médiatanács blogbejegyzését, mely megnyugtató szavakkal csitítja a médiatörvény folyamatban lévő módosítása illetve valójában az ahhoz benyújtott és időközben elfogadott módosítások ügyében aggódókat.
Kérdezném én először is, hogy kormány- illetve képviselői javaslat esetén miért a függetlennek mondott Médiatanács magyarázza a bizonyítványt, de nem kérdem. Reagálásuk csak megerősíti azt a gyanút, hogy a módosításokat benyújtó, médiajogászi múlttal érintőlegesen sem gyanúsítható képviselők (Szabó Csaba, Menczer Erzsébet) nem maguktól világosodtak meg, ceruzájukat (billentyűzetüket) nagy eséllyel a Médiatanács egy a témához náluk sokkal jobban értő hatóság apparátusa fogta (billegette).
Nem is bonyolódnék a Médiatanáccsal parttalan vitába, rájuk hagyom, értelmezzék úgy a szöveget, ahogyan legjobb tudásuk/szándékuk szerint értelmezhetőnek vélik. Tulajdonképpen még örülök is, hogy így értelmezik.
Mindössze egy tárgyi tévedésre hívnám fel a figyelmet.
A blogbejegyzés azt állítja, hogy „Az „új”, hatósági szerződéstől való félelem azért is furcsa, mivel a jogintézmény kezdetektől fogva szerepel a médiatörvényben. … Az új szerződésforma miatt aggódókat az a tény is megnyugtathatja, hogy a jogszabály kifejezetten rögzíti, hogy az újonnan megkötött hatósági szerződés nem tartalmazhat a médiaszolgáltató számára kedvezőtlenebb feltételeket, mint a korábbi műsorszolgáltatási szerződés.”
A hatályos Mttv. 207.§ (2) és (3) bekezdése valóban kifejezetten rögzít garanciális rendelkezéseket arra nézve, hogy a műsorszolgáltatási szerződés helyébe lépő hatósági szerződés illetve ennek elmaradása esetén a hatóság döntése szerinti feltételek nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a korábbi műsorszolgáltatási szerződés.
Ezt azonban akár már múlt időben is mondhatjuk. Időközben ugyanis az Országgyűlés elfogadta Menczer Erzsébet T/7022/27. sz. módosító javaslatát[1], melynek megfelelően ezek a rendelkezések kikerülnek a médiatörvény szövegéből.
Ha tehát most csütörtökön a mai helyzetnek - és az elfogadott módosításokat magában foglaló T/7022/37. sz. egységes javaslat 29.§ (19) és (20) bekezdésének - megfelelő formájában fogadja el az Országgyűlés a médiatörvényt módosító törvényjavaslatot, az azzal is jár, hogy a törvényből kikerülnek a Médiatanács által mindenki megnyugtatására idézett garanciális elemek. Amikor a Médiatanács műsorszolgáltatási szerződés helyett hatósági szerződést köt a jövőben, tetszése szerint a korábbi műsorszolgáltatási szerződéshez képest kedvezőbb vagy akár kedvezőtlenebb feltételekkel is jogosult ezt megtenni. És ha ebbe az érintett Klubrádió vagy televízió nem akarna belemenni – a Médiatanács erőfölényből olyan hatósági határozatot hoz, amilyent éppen jónak lát.
Annyira azért nem nyugodtam meg.
[1] A hivatkozott módosítások egységes javaslat szerinti szövege és mellette az Mttv. hatályos szövege, amelynek helyébe került, az itt található anyagban olvasható.